V. Fejezet

Mielőtt Jonghyun elment, láttam, hogy valamit súgott Minnie-nek. Dühösen fújtattam egyet, majd ránéztem a többieikre. Mndannyian feszülten figyelték reakciómat. Ekkor berregni kezdett Taemin telefonja. Felkaptam, és odanyújtottam kedvesemnek.
-Kapásod van!-mondtam halkan.
- Igen tessék.
- Szia Jongin-ah...
- Nem.
- Igen bejött.
- Ki leszel nyírva...- suttogtam.
- Jó. Gyere.
- Rendben. Várunk. Szia!- gyorsan elintéztem Jongin-nal a beszélgetést. - 10 perc és itt vannak!- mondtam közönbösen.
- Nyaj ne legyetek már ilyenek! Inkább játszunk valamit!- javasolta Dongwoon.
-Mit?-kérdezte Kevin.
-Pókerezzünk!-vetette föl Kris.
-Jó, Kristie... De honnan szerezzünk kártyát?-kérdeztem. Kris vigyorogva zsebébe nyúlt, és kivett egy pakli kártyát.
-Dilis vagy!-mondta megrökönyödve Woohyun.
- Ki mondta, hogy nem?- vigyorgott tovább a tanár úr. Kiosztotta a lapokat és elkezdődött a játék. Cukorkákban játszottunk. Idő közben Jinki is megérkezett majd utána Jongin és Kyungsoo.
-Kai!-kiáltottan, mikor megláttam a fiút.
-Miért mondtad el annak a baromnak, hogy itt vagyok?-kérdeztem.
-Azért, mert...-kezde, de beléfojtottam a szót egy boldog kiáltással, mert megnyertem a menetet.
- Miért mondtad el neki?- suttogtam Jongin-nak.
- Kérdezte, hogy tudok-e rólad valamit. Véletlenül kicsúszott...- fújtattam egy nagyot majd nyakon csaptam.
- Héé!- kapott a tarkójához. - Ezt miért?
- Véletlenül megcsúszott...
- Gyertek ti is játszani!- szólt Kris.
- Tanár úr?- kérdezte egyszerre Kyungsoo és Jongin.
-Kris. Csak Kris! És civilben tegezzetek, a fenénbe is! Ha Key-t tegezitek, akkor engem is, hisz egyidősek vagyunk mindketten!-mondta idegesen a srácok tanára.
-Key?-kérdezte Jongin és Kyungsoo. Hát igen. Engem nagyon ritkán hívnak így, pedig nagyon szeretem.
-Aham. Még tizenkettedikben kaptam ezt a nevet!-magyaráztam.

- Igen. Mert ha hiszitek, ha nem, ez a szőkeség itt az ágyban törve zúzva, szóval akkoriban nagyon okos volt. Már nem mintha most nem lenne az. Nehogy félreértsetek. De a suli rejtélyes dolgait, furcsaságait imádta fejtegetni. Na meg egy csomó kulcsa volt. Mert mindent lakat alatt tartott. De tényleg! Még az uzsonnáját is!- mesélte lelkesen Kris.
-Kristie...!-mondtam mosolyogva.-Elég!
-Jól van, na! De tényleg!-mosolygott.
-Hehe! Amúgy tényleg. Megvannak még a kulcsok! Kell? -kérdeztem. A fiúk döbbenten néztek rám. Összenéztem Kris-szel.
-Még a barátnőidet is lakat alatt tartottad! Hahahaaaa-röhögött fel gonoszan.
-Kuss, kislány! Nekem ez volt a legemlékezetesebb dolgom. De Te meg egyszer egy szál alsógatyában jöttél suliba!-emlékeztettem az igen ciki szituációra. Kris elvörösödött.
Csak vigyorogva figyeltem a szócsatájukat. Nem gondoltam volna, hogy ilyen jóban vannak...
- Mert nem találtam a többi ruhám!
- És miért nem találtad? Azt is meséld el nekünk!- vigyorgott Woohyun.
- Az nem publikus!
- Ugyan barátok közt vagy!- veregette hátba Dongwoon.
- De akkor sem.. Na...
-Akkor elmondjam én, Kristine?-cukkoltam szegényt. Odajött hozzám, nyakamra tette kezeit, és játékosan fojtogatni kezdett. Csak az a bibi, hogy erősebb vagyok nála, és a karom is hosszab. Egészséges mancsomat homlokára fektettem, és eltoltam, így csak kapálózni tudott.
-Ajj már! Mondjátok el végre!-csattant föl Jinki, és odajött hozzánk, majd mindkettőnk fejére rácsapott.
-Áúúúúú!-visítottunk fel egyszerre, brutálmagas hangon. Kyungsoo felvihogott, pontosabban lovakat megszégyenítően nyeríteni kezdett. A nagy röhögés közbel a padlóra zuhant, és ott nevetett tovább. Majdnem mindenki némán figyelte. Majdnem... Kevin ránézett Kyungsoo-ra, és felröhögött.
-Höhöhöhöhö!-nevetett gonoszan. Ekkor mindenkiből kipukkadt a kacagás.
A hasamat fogva, könnyeimet törölve kaptam én is nevetőgörcsöt.
- Lehúztam a WC-n- mondta komolyan Kris.
- Mit?- kérdezte vihogva Kevin.
- A ruhámat.
- D-de...- nézett még mindig mosolyogva, bár nagy szemekkel Dongwoon.
- Miért?- fejezte be a mondatát Jongin.
- Nem tudom...
- Ne hazudj! Tudod!- mutatott rá vádlóan Woohyun.
- De ha egy ruhát lehúztál a WCn... attól még volt a szekrényedben másik, nem?- próbálta megfejteni Jinki az ügyet.
- Hát pont ez az.... Volt de tele hangyával....- sóhajtott Kris.
-Ne... Ne-hem bírohohohooooom!-röhögtem. Kris vádlóan rám mutatott.
-De Te adtad oda a hülye hangyákat!-mondta mérgesen.
-Hogyan?-kérdezete Dongwoon. Mikor csillapodott a nevetésem, válaszoltam.
-Mikor Kris azt mondta, hogy az uzsonnámat is, akkor a dobozkámra gondolt, és csak egyszer volt ez. Vittem neki kaját, és Ő hazavitte, de én teleraktam hangyákkal!-mondtam, és újra felvihogtam.
-Na jó. Oké- szólaltam fel a nevetések közepette.-Már akkor is gonosz voltál szerelmem!-vigyorogtam rá.- De nem értek valamit. Először is miért a WC-be dobtad a ruhát? Nem dugult el? Másodszor hogy kerültek a kajásdobozból a szekrényedbe a hangyák?

-Örök rejtély. Pont olyan nehéz, mint azt megfejteni, hogy nekem mi az igazi nevem...-válaszolta Kris.
-Hehe, én tudom az egyiket!-mondtam gonoszan. Minden szempár rám szegeződött. -Fúrtam egy lukat a doboz tetejére, és a hangyókok ezért tudtak kimászni. És a dobozt a táskádba tetted, a tatyót pedig, jól emlékszem, minden egyes nap bedobtad a szekrényedbe, ezért másztak ki az ocsmánykák, bele a ruháidba! Ezért is vagy bogaras!-mondtam vigyorogva. Kris megforgatta szemeit, Jongin pedig felröhögött.
-Hyung, Te egy rohadt nagy zseni vagy!-dicsért meg nevetve. Megvontam vállaimat.
-Tudom...-mondtam ,,szerényen''.
- Hja! Ne add alá a lovat! Még a végén elbizza magát! Aztán majd egyszer Te is úgy jársz, hogy megtréfál!- csóválta a fejét Kris.
- Nem vagytok épelméjűek!- nevettem.- De azért örülök, hogy ilyen jól elvoltatok...
-Hát igen... Öri barinők vagyunk, és hétvégenként megcsináltuk egymás haját, volt mani-pediiii, és sminkeltünk is!-nyivákoltam csajosan.
-Na de Kim ,,Key'' Kibum!-szólt rám Kris.
-Jó-jó, elszaldt velem a ló-sóhajtottam. Kris megrázta a fejét.
-Az arcmaszkot kihagytaaaad!-nyávogta Ő is lányosan.
- Jjjaaaaaajjj!!!- kiabálta mindenki grimaszolva-nevetve.
- Tényleg nem százasok...- vigyorogtam.
- Azért téged sem kell félteni ifjú úr!- szólt rám Dongwoonnie.- Aki azt mondja nekem, hogy azért jöjjek be a kórházba mert pasikérés lesz...
- Jaj ne is mond!- nevetett fel Jongin.
- Jaj tényleg Taeminnie! Ezért még megfojtalak!- jött felém fenyegetően Woohyun.
- Hy-hyung...- nyeltem egy nagyot.
- Ez ki fog itt helyben filézni...- suttogta Kyungsoo.
- Kösz a helyzetjelentést... Rájöttem. Hyung... É-én nem... Woohyunnie... Ne csináld!
- Most mit parázol?- nyúlt el mellettem az asztalon álló üditős palackért- Csak inni jöttem!-vigyorgott.

-Miért, neked mit mondott?-kérdezte Jongin.
-Azt, hogy... Inkább a kis színészke mondja el!-mondta kicsit feszülten Woohyun, mikor eszébe jutott a telefonos beszéletés.

- Hé!... A-amúgy... Azt mondtam... Hogy... - Na most legyen nagy a szád!- dorgált meg Woohyun. - Szóval, hogy konyhában szex közben a nyakába szakadt a polc és súlyos az állapota...- hadartam el gyorsan, hogy túllegyek rajta.

-Engem miért nem Taemin hívott?- nyavajgott Kris-Nekem is találhatott volna ki ilyen jó kis sztorit- kacagott mély hangján.
-Nyuszifülecském, cukormázam, tündi-bündikém! Abban nem lett volna köszönet!-mondtam még mindig elvékonyított hangon. -Ha akarod, akkor Minnie felhívtam még valakit, és kihangosítva beszélhet!-mondtam, és rávigyorogtam kedvesemre, majd csücsörítettem.
- Nyahj... Kivel kell beszélnem?- álltam fel a helyemről, és odasétáltam az ágyához. Megpusziltam ajkait, majd elvettem a telefonját.
-Hm... Minho-val!-mondtam, mikor eszembe jutott a szomszédunk. Jóban vagyunk, kedves.
- Igen tessék!- szólt bele a készülékbe Minho.
- Szia Taemin vagyok a szomszédból.
- Áh szia. Hogy vagy?
- Köszönöm jól. Bár Kibum annál inkább nem...
-Miért? Mi történt vele?
- Ahj... Jaj... Ez olyan kínos...
- Figyelj Minnie! Bennem megbízhatsz. Lassan 3 éve szomszédok vagyunk. Amúgy sem mondanám el nagyon senkinek. De ha nem akarod elmondani nem erőltetem.
- Hát nem is tudom.- húztam a szám.- Eddig még senkinek sem szóltam róla... Szóval... Reggel egy kicsit huncudkodtunk Kibum-mal... De... De mikor túlestünk rajta Kibum-nak még mindig nagyon nagy volt... Tudod... De sietnünk kellett. És ahogy öltözködött... Szóval a nadrág cipzárja odacsípte neki... Nagyon...- erre mindenki elkezdett halkan fulladni a nevetéstől.
-Ssszz.. Áú... Hú szegény...- szisszent fel Minho.
- Képzelheted. Még nagyobb lett neki. Meg lila. Be kellett jönnünk a kórházba.
- Szegény Kibummie. Add át neki az üdvözletem és minden jókivánságom.
- Öhm... Minho...
- Igen?
- Nem lehet...
- Miért?
- Mert... Mert most műtik... Lehet... Lehet, hogy... Leveszik a...- halt el a hangom- A kuksiját...
- Komolyan?
- Nem csak vicceltem.
- ...- nem értette, hogy mi van. Mellettem a többiek már kihaltak.
- Nem mondtam igazat. Kibum tényleg kórházban van. De nem emiatt. Autóbalesetet szenvedett. Már jobbam van de még bent lesz egy darabig.
- Oh... Ezt sajnálattal hallom...- hallatszott a hangján, hogy még mindig zavarodott.- Majd a héten valamikor benézek hozzá. 
- Rendben. Köszönjük. És ne haragudj.
Mikor letette, halkan megszólaltam.
-Tehát egy ivartalanított, tehes vőlegény vagyok, akire rászakadt a konyhai polc szex közben. Ez.... Öhm... Remek....-motyogtam elvörösödve.-Köszi, Nyuszi!
-Te hülye vagy, Taemin!-vihorászott Jinki.
-Öhm... Asszem igazad volt, Kibum!-mondta Kris. Teljesen lesokkolta a telefonbeszélgetés.
- Na! Most mit vagytok úgy oda?- nevettem.- Csak egy kis áprilisi tréfa.
-Júniusban?- kérdezte felvont szemöldökkel Dongwoon.
- Miért ne! Kissé megkésett!- vigyorgott mellettem Kevin.
- Ne haragudj Kicsim.- puszilgattam Kibum arcát.- Ugye nem bántottalak meg?

-Nem, csak enyhén zavarba ejtő...-motyogtam.
-Mégegyet!-könyörgött Jinki.
-Te most komolyan ilyen dolgokat akarsz hallani a főnököddel kapcsolatban?-kérdeztem megrökönyödve. Jinki elgondolkodott, majd bólintott.
-Egye franc. Kit hívjunk most föl?-kérdeztem mindenkitől.
- De neee... Srácok... Már kifogytam a hülyeségből... És ez lassan átcsap telefonbetyárkodásba.- húztam a szám. Tényleg nem volt már több a tarsolyomban. Vagyis de, de azt máskorra tartogattam és azt nekik nem kell tudniuk. Meg aztán Bummie-t sem akartam kellemetlen helyzetbe hozni.
- Egyébként is kit hívnátok? A szüleit? Vagy a zöldségest?- vigyorogtam.- Nem! Ti betegek vagytok! Én.. Nem fogom...

IV. Fejezet

Taemin lágy csókja után hamar elaludtam. Mélyen, álomtalanul aludtam. Nem tudom, meddig pihenhettem, de mikor felébredtem, már sötétedett. Oldalra pillantottam, és megláttam szerelmemet.
-Szia, Minnie!-mondtam, és megdörzsöltem szememet.

- Szia Szerelmem!-mosolyogtam rá kedvesen.- Szükséged van valamire?

-Uhm... Nem. Nagyon unatkoztál, amíg aludtam?-kérdeztem nagyokat pislogva, majd egy hatalmasat ásítottam.
- Nem dehogy is- simogattam meg álmos arcát.- Gondolkoztam. Meg írtam Jinki-nek, hogy holnap benézek hozzá.

-Ohh... Figyelj csak! Bocsi, hogy féltékenykedtem, de... Izé...-kerestem a szavakat.- Na, félek attól, hogy elveszítelek. És tényleg bocsánat! Nem leszek többé ilyen!-ígértem meg neki. Szégyelltem magamat, amiért ilyen jelenetet rendeztem.

- Semmi baj Bummie. Nem haragszom!- pusziltam meg ajkait.- Hidd el, hogy fordított esetben én is így reagálnék!- kacsintottam rá. Tényleg nehezen viselem, ha megnézik. Azt pedig még rosszabbul ha le is taperolják. De sajnos ezzel jár az, ha ilyen jóképű a pasid...
-Okés!-mondtam, majd elnevettem magamat.-Amúgy min gondolkodtál?-érdeklődtem mosolyogva.
- Kettőnkön- mosolyogtam rá.- Azon, hogy mennyire szerencsés vagyok, hogy az enyém lehetsz...- fogtam meg az ép kezét.
- És eszembe jutott, hogy miért vagyunk itt. Annyira megijedtem!- hajtottam le a fejem.- Ha elveszítelek, akkor már az én életemnek sincs értelme. Kibum, én úgy szeretlek!
-Én is szeretlek!-suttogtam, majd kihúztam kezemet az ő kezéből, és megsimítottam arcát. Rájöttem, hogy ha én lennék ebben a helyzetben, és Taemin nem élte volna túl... Erre a gondolatra nagyon elszomorodtam, és kigördült szememből egy könnycsepp.
-Szeretlek...-mondtam ki újra, elhaló hangon.
- Ne sírj, Kincsem!- töröltem le remegő kézzel azt a kósza könnycseppet.- Nincs semmi baj. A lényeg, hogy élsz. És itt vagyunk egymásnak. Jó?- nem szeretem sírni látni. Valamit tennem kell, hogy eltereljem a gondolatait és jobb kedvre derítsem.
-Jó! Csak hogy tudd, soha nem fogsz megszabadulni tőlem! Ha kell, magamhoz kötözlek!-mondtam, és halványan elmosolyodtam.-Kaphatok egy csókot? Vagy én adjak?-kérdeztem, és beletúrtam szerelmem hajába.
- Persze, hogy kaphatsz. Amennyit akarsz- közel hajoltam ajkaihoz majd lágyan megpusziltam Őket. Majd mégegyszer és mégegyszer. Egyre határozottabban. Majd végül nem vettem el párnácskáimat, hanem finoman masszíroztam velük az Övét. Nyelvemet is bejuttattam szájüregébe. Gyengéden csókoltam. Vigyázva, mint egy törékeny porcelánbabára.
Csókunk lágy volt. Én azonban a másik fajtára vágytam, mely inkább vad. Magamhoz húztam, amennyire csak lehetett, és megpróbáltam én irányítani, de ebben Ő a legjobb. Ezért inkább egy picit eltoltam magamtól.
-És a másik csókból is kaphatok?-kérdeztem, és egy puszit nyomtam Minnie ajkaira.
- De... De...- habogtam. Annyira féltettem. Nem várta ki a tökölésem, szenvedélyesen kapott ajkaim után.
Utánakaptam, azonban Ő egy hajszálnyival gyorsabb volt.
-Naa! Kéérlek! Szívem!-kérleltem lebiggyesztett ajkakkal. Nagyot sóhajtottam, majd bevetettem egy titkor fegyveremet. Az aegyo-t. Minnie nehezen áll ellen az aegyo-nak, ez az egyik kis gyenge pontja, ezt volt a legnehezebb kikísérleteznem, de egyszer rájöttem a legjobb módszerre. Egészséges kezemet arcom oldalához tettem, majd mutató- és középső ujjamat kinyújtottam, és kis nyuszifüles mozdulatokat tettem velük, miközben fejemet ide-oda mozgattam, és bociszemekkel vizslattam Őt.
- Nyaaaajjj... Bummmiiieee! Nem igaz...- szenvedtem hangosan. Irtó cuki. Egyszerűen képtelenség annak a cuki pofijának ellenállni. Hirtelen odafordultam hozzá és ajkaira tapadtam ismét. Mohón faltam édes párnáit. Éreztem, hogy belevigyorog a csókba. Megint megkapta, amit akar. Kis számító dögöcske. De az én dögöcském. És most mentségére szól, hogy beteg. De legalább addig sem gondol arra, hogy hol van és miért. Addig... Egészen addig, míg a doktor torokköszörülését meg nem hallottak az ajtóból. Esti vizit...
Szétrebbentünk. Mindkét kezemmel eltakartam arcomat, és közben folyton kuncogtam. Mikor kikukucskáltam ujjaim közül, az orvossal találtam szembe magamat. Megkomolyodtam, és hagytam, hadd végezze a dolgát. Mikor közölte, hogy injekciót kapok, megfagyott bennem a vér. Riadtan Taemin-re pillantottam, majd vissza az orvosra.
-Mi-milyen injekciót?-kérdeztem félve.
-Nyugalom, csak véralvadásgátló...-próbált megnyugtatni. Mondani sem kell, hogy nem sikerült neki, mert iszonyatosan félek a tűktől.
- Nyugodj meg, Kicsim! Itt vagyok, fogom a kezed. Nem kell félni. Csak egy icike picike szúrás és kész. Túléltél már ennél rosszabbat is!- szorítottam meg a kezét. Az orvos is helyeslően bólogatott majd hozta az injekciót.
-Jól van! De utána felállhatok?-kezdtem rögtön alkudozni. A válasz rövid, és tömör volt.
-Nem!-mondta.
-Jó, jó... De akkor ugye felülhetek?-kérdeztem. Az orvos ugyan azt mondta.
-Nem!-válaszolta, miközben azt a nyamvadt tűt pöcögette. Bevágtam a durcát.
-Akkor szuri sincs!-mondtam mérgesen, és összefontam karjaimat, már amennyire a gipsz engedte.
Egyem meg de édes ilyenkor! Egy darabig mosolyogtam rajta majd próbáltam meggyőzni. Ez nem játék.
- Kicsim! Engedd meg Bang doktornak, hogy beadja az injekciót. Ez nem vicc Kicsim! Ha hamar meg akarsz gyógyulni és szeretnél otthon lenni mellettem, akkor csak ez az egy módja van!
- Kérem hallgasson a barátjára és engedje meg!- szólt az orvos is közbe.
-De akkor fel szeretnék ülni! Elzsibbadt mindenem!-nyavalyogtam, miközben szomorúan odanyújtottam a karomat. Az orvos nézett egy ideig, majd felsóhajtott, és megrázta a fejét.
-Maga egy lehetetlen alak!-motyogta, miközben beadta a szert.-Ha ezen a héten, és a következőn nem lesz semmi baja, akkor kap járógipszet a lábára, és sétálhat! Ez így megfelel?-kérdezte. Bólintottam. Naná, hogy megfelel.
- Ügyes voltál, egyetlenem!- bújtam hozzá mikor az orvos elhagyta a szobát.- Látod? Lehet vele alkudozni. Csak nem kell mindjárt olyan sokat kérni. Majd ha lesz járógipszed kiviszlek a kórház udvarára. Egész nap kint fogunk ücsörögni egy padon. Jó?- lelkesedtem.
Mosolyogva bólogatni kezdtem. Ekkor megláttam valamit a szemem sarkából. Egy órát pillantottam meg. A szerkezet fél kilencet mutatott.
-Öhm, Taemin? Hogy fogod magad kipihenni?-kérdeztem aggódva.-Fél kilenc van.
- Oh, majd megoldom. Ne aggódj!- mosolyogtam rá.
-Rendben van, szívem!-mosolyodtam el, majd kitártam karjaimat.-Öleléééés!-trilláztam boldogan, majd magamhoz szorítottam Minnie-t.
- Szeretlek Cicám!- cirógattam orrommal nyakát. - De neked most ideje lesz lefeküdnöd- bújtam ki karja alól.- Pihenned kell, hogy hamar rendbe gyere!- pusziltam meg az arcát.
-De nem akarok! Most pihentem, Tündérkém. Nem akarok megint aludni! -mondtam műmorcosan, és megcsókoltam kedvesemet.
- Nyaj Te hisztizsák!- vigyorogtam.- Akkor mit csináljunk?
-Ha otthon lennénk, akkor lenne pár ötletem. De itt nem tudok semmit se kitalálni. Mondanám, hogy jöjjön át néhány barát, de mit kezdenénk velük? Kórházavató-parti?-mondtam ki a leghülyébb ötletemet.
- Rendben. De szigorúan halkan. Nehogy a fődoki lekapcsoljon minket- kuncogtam.- Szerinted kit hívjak?
-Uhm... Nem tudom. Te válogasd ki a vendégeket!-nevettem föl.
- Rendben. Kevin-t nem hívjuk, mert ma randin volt. Lehet, hogy jól sikerült...- vigyorogtam sokat sejtően.- Akkor mondjuk Dongwoon. Ő biztos ráér. Ő mindig ráér- mosolyogtam.- Woohyun-t is illene meghívni. Hm... Jongin-t meghívjam? Áh de biztdos fáradt és pihen... Hm... Ki legyen még...?- gondolkoztam hangosan.- Naaa segíts egy kicsit.
-Én még hívnám Jonghyun-t és Jinki-t. Az előbbivel elbeszélgetnék, az utóbbinak pedig kell a kikapcsolódás. Jó? Úúúú, hívjuk még Kris-t is. Na, nekem csak ennyi jutott az eszembe-mondtam. 
- Te mióta vagy jóba azzal a dilis tanárral?- vigyorogtam. Csak azt ne mondja, hogy Őt is tanította... - De nem balhézol Jjong-gal? Mert csak akkor hívom meg!
-Jól van, na! Kris tök kedves!-védtem meg Szerelmem tanárját.-És nyugi, nem lesz gond, csak szeretném megismerni Jonghyun-t, okés?-kérdeztem, és megint bevetettem az aegyo-t.
- Ahj... Reménytelen- kuncogtam.- Okés. De mi lenne ha nem ma éjszakára rendelném ide Őket. Biztos a legtöbben már pihengetnek. Holnap este? Délelőtt értesítem mindannyiukat. Megfelel így drágám?
-Hm... Legyen inkább holnap délután! Akkor hamarabb láthatlak! És... Minden szünetedben, vagy minden másodikban írj majd egy helyzetjelentést, oké?-kérdeztem bociszemekkel.
- Rendben. De ne aggódj. Pihenj- pusziltam meg a homlokát.
-Okés. És most mit fogunk csinálni?-kérdeztem mosolyogva. Ekkor korogni kezdett a hasam. Ma még a reggelin kívül semmit se ettem.-Együnk!-javasoltam mosolyogva.
- Rendben. Leugrok a büfébe. Mit kérsz?
-Öhm... Amit hozol, szívem!-mondtam, és megsimítottam Minnie arcát.-Imádlak!-suttogtam, majd magamhoz húztam, és lágyan negcsókoltam.
-Nem is tudom, hogy mit kezdenék Nélküled!-suttogtam szájába.
- Felesleges ilyeneken gondolkozni. Itt vagyok és kész- csókoltam vissza. Leszaladtam a büfébe és mindkettőnknek vettem egy salátatálat. Tudom, hogy szereti az ínyencségeket és még ilyenkor is képes azzal foglakozni, hogy mi hízlal és mi nem. Miután ezt elfogyasztottuk szigorúan elaltattam Kibum-ot. Már tényleg későre járt. Talán éjfél is elmúlhatott. Megígértem neki, hogy ha felébred mellette leszek. Ezért gyorsan hazaugrottam lezuhanyozni, összeszedni másnapra a cuccaimat. Visszamentem hozzá a kórházba és az ágya mellett ücsörögtem. Reméltem, hogy nem ébredt fel, amíg elvoltam. Nem sokat aludtam, tényleg csak egy szemhunyásnyit.

Másnap reggel korán keltem. Mikor oldalra pillantottam, megláttam a szundikáló kedvesemet. Óvatosan végigsimítottam arcán, vigyázva arra, hogy ne keltsem föl. Mosolyogva gyönyörködtem benne. Imádom minden porcikáját! Dús hajár, bársonyos bőrèt, telt ajkait, csillogó tekintetét, tökéletes testét... Szóval mindenét. Elgondolkodtam azon, hogy egy ilyen kívül-belül csodálatos srác hogy vett észre...

Nem aludtam mélyen de annál pihentetőbb volt. Egy perc több órának hatott. Gyenge érintésére ébredezni kezdtem. Lassan kinyitottam szemeimet és mosolygós arcával találtam szembe magamat. - Jó reggelt!- motyogtam rekedt hangon- Hogy aludtál?

-Uppsz... Nem akartalak felkelteni, sajnálom!-mondtam, majd válaszoltam Taeminnie kérdésére.

-Köszönöm kérdésedett, aludtam már jobban is. És Te, Szerelmem?-érdeklődtem én is.

- Mit ne mondjak én is!- nevettem.- Nem baj úgyis suliba kell mennem.

-Ajjj! Elkísérlek!-mondtam, és nagyon lassan felültem.
- Feküdj vissza!- pattantam fel azonnal, majd visszasegítettem az ágyra.- Maradj nyugton Kicsim!
-Elegem van ebből! Nem ülhetek föl, pedig fáj a hátam a hülye ágytól, és a lábam is zsibbad!-panaszkodtam kicsit mérgesen.
- El van törve a bordád... Feküdnöd kell! Kérlek. Fogadj szót. Mindjárt jön az orvos vizitre. Majd megmondja, hogy felülhetsz-e vagy sem.
-Nem érdekel a törött bordám! Nem engeditek, hogy felüljek, pedig így megölelni se tudlak rendesen!-mondtam, és sírásra görbült a szám.
- Ahj...- fújtam ki a levegőt majd hirtelen hozzábújtam. Vigyázva de mégis erősen szorítottam magamhoz. - Légy jófiú és fogadj szót...- suttogtam a nyakába.

Szorosan átöleltem.

-Nem foglak elengedni, ugye tudod?-kérdeztem. Nem törődtem a bordáimba nyilaló fájdalommal. Még szorosabban tartottam magamon Minnie-t.

Egy puszit adtam a nyakába és csak öleltem. Mélyen szívtam magamba bőre illatát. Éreztem ahogy a szíve dobog, ahogy a levegőt veszi és nyel egy nagyot.
- Suliba kell mennem- suttogtam.

-Nem akarom!-mondtam, majd egészséges kezemmel óvatosan felemeltem kedvesemet állánál fogva, és szenvedélyeesen megcsókoltam, hátha ezzel maradásra tudom bírni.

- Kicsim... Kicsim... Mennem kell.- puszilgattam ajkait.

-Akkor is, ha én nem akarom?-néztem rá lebiggyesztett ajkakkal, kiskutyapillantással.

- Igen.- bigyesztettem le az ajkaimat én is.- Ha nem akarod, hogy Jonghyun-nal pótoljak.- ez csúnya volt... De igaz...

-Hogy jön ide az a kölök?-kérdeztem, és felkaptam a vizet. -Akkor ő most fontosabb nálam?! Taemin, mi van köztetek?-teljesen féltékeny lettem.

Ezt. Elcsesztem... - Semmi! Komolyan! Csak iskolába kell mennem. Ma nem is lesz vele órám. Csak azért mondtam, hogy engedj el. Nem akarok pótolni. Megbeszéltük, hogy amint vége a sulinak rohanok hozzád. Kérlek érts meg Kicsim. Holnap nem megyek be ha ezt kívánod. Csak egy órám lesz. De ma négy...

Elfordítottam a fejemet, hogy ne lássa könnyeimet. Tudom, hogy nincs értelme féltékenynek lenni, de most nagyon kiborított Jonghyun említése.

- Cicám. Ne csináld ezt.- ültem le az ágyára.- Maradok.

-Menj, nehogy ne lásd Jonghyun-t!-vetettem oda neki. Rettenetesen bunkó vagyok, mikor féltékenykedem.

- Kibum!- fordítottam magam felé az arcát.- Ne legyél ilyen! Maradok. Jonghyun nem érdekel egyáltalán. Te vagy a legfontosabb számomra.

-De akkor minek kellett említeni? Tudod, hogy nem bírom őt, de azért is megemlítetted!-egyre dühösebb lettem, miközben az agyam különböző összeesküvés-elméleteket gyártott.

-Csak azért mondod ezt a különórát, hogy találkozhass vele?-egyre hangosabban beszéltem, szinte már kiabáltam.

 Css... Css... Halkabban!- tettem mutató ujjamat ajkaira- Ne beszélj butaságokat! Egyébként is este még te akartad behívni ide. Ne balhézz. Én... Én csak... Nem is tudom miért mondtam...

-Az este volt! Pillanatnyi elmebaj! Talán agyrázkódás... És ne csitítgass, asszony!-mondtam, még mindig vibrálva a feszültségtől. Nem szeretem, ha csitítgatnak. Azonban ezt még nem mondtam el Taemin-nek.

- Hjaaa!- fakadtam ki.- Akkor most elmegyek és hagylak lenyugodni.- ezzel felálltam és kimentem a kórteremből.

Egyedül hagyott. Ezt nem hiszem el! Lassan felültem, kiszedtem magamból minden bizbaszt, és felálltam. Bordáim rettenetesen fájtak, fejem hasogatott, és bal lábamra képtelen voltam rendesen ráálni. De nem érdekelt. Kibicegtem a folyosóra, és távolodó kedvesem után szóltam.

-Taemin, állj meg!-mondtam. Rettenetesen fájt mindenem, és beszélni is alig tudtam, így az erőteljes kiáltás, amit terveztem, csupán halk beszéddé alakult.
A folyosó végén befordultam és leültem egy székre. Arcomat kezembe temettem és hagytam kattogni az agyam, hogy mit tegyek. Nehéz...
Láttam, hogy leül. Tehát nem hallott meg. Újra megpróbálkoztam. Hangom most még halkabb lett. Közelebb vánszorogtam, de összes erőm elhagyott. A földre zuhantam. Fejem hangos koppanással ért le. Ha eddig nem volt agyrázkódásom, akkor abban a pillanatban biztosan szereztem.
Hatalmas koppanást hallottam a folyosó másik végéről. Azonnal odakaptam a fejem és Kibum-ot láttam meg a földön feküdni. Odarohantam hozzá és orvosért kiáltottam.
- Segítség! Orvost! Az Isten szerelmére! Valaki!- ölembe vettem szerelmemet és már hisztérikusan üvöltöttem, mire egy nővér és egy orvos odajött. - Csacsi fiú...- suttogtam könnyeimmel küszködve.
-Nincs bajom-suttogtam, mikor Minnie orvost hívott. Persze senki se hitte el. Éreztem, hogy megpróbálnak felemelni. A végeredmény csupán egy borzalmas fejfájás lett. -Taemin!-suttogtam.-Fáj a fejem!-szavaimat csupán Minnie-nek intéztem, de az orvos is meghallotta.
-Nem csoda. Teljes erejével zuhant a járólapnak... Miért kelt fel?!- kérdezte mérgesen Bang doktor.
- Ne Őt hibáztassa doktor úr. Én vagyok a felelős...- sóhajtottam.
- Nem érdekel... Akkor maga volt felelőtlen. Miért hagyta a betegnek, hogy felkeljen?
- Én... Én nem...
- Mindegy. Adok be Önnek egy fájdalomcsillapítót.- fordult Kibum-hoz.- A rutinvizsgálatokon átment. Komolyabb baja nincs. DE TÖBBET NE KELJEN KI AZ ÁGYBÓL!- hangsúlyozta Bang doktor.

Bedurciztam. Nem Taeminnie a hibás!
-Ne merjen így beszélni vele!-sziszegtem őrült dühvel. Lassan felsegítettek a földről, így az orvos szemébe tudtam nézni. Igaz, hogy másfél fejjel magasabb vagyok nála... Rátámaszkodtam Taemin-re, és bementünk a kórterembe. Közben megöltem a dokit hússzor, csupán tekintetemmel.

- Nos. Ezzel megvagyunk- mondta az orvos- Késöbb jövünk vizitre- indult meg kifelé.- Addig meg vigyázzon rá, nehogy ellófráljon és nagyobb baja legyen...

- Re-rendben...- suttogtam.- Mire volt ez jó?- halt el a hangom.

-Nem... Nem tudom-motyogtam.-Öhm... Taemin?! Nyolc óra lesz tíz perc múlva...-jegyeztem meg halkan.

- Igen. És?- vontam vállat és idegesen túrtam a hajamba.

-El fogsz késni!-suttogtam, és megpróbáltam felemelni a kezemet. Nem ment.-Vagy inkább maradsz a gyengusz, féltékeny barátoddal?

- Igen. Maradok az én nyomi, betegesen féltékeny barátommal... Te idióta, szeretnivaló Cica...- öleltem meg.

-Én... Szeretlek!-mondtam vigyorogva.

- Én is...- sóhajtottam.

-Hm... Van kedved reggelizni? Mert én éhes vagyok...-mondtam.

- Mindjárt hozzák a reggelidet. Én lemegyek a büfébe.

-Okés. De vigyázz, nehogy el találjak mászkálni!-mondtam gonosz vigyorral az arcomon. Komolyan mondom, írok egy könyvet Kibum ezer arca címmel.

- Meg ne merd tenni!- néztem rá szúrósan majd kisuhantam. Nagyon siettem. Nem akartam nagyon egyedül hagyni...

Mikor elment, elkezdtem nézegetni a plafonon lévő csempéket. Meg is találtam a legérdekesebbet. Amit kinéztem magamnak, annak le volt törve az egyik csücske.

-Hm...-mormorgtam magamban.

- Itt is vagyok!- kukucskáltam be a szobába negyed órával később. Már Kibum is falatozott. - Hoztam a kedvenc sütidből!- tettem le az asztalra a tálcát.

-Ez aaaaz!-mondtam boldogan, és a kórházi kosztot félreraktam, majd nekiestem a sütinek. Mielőtt beleharaptam, letörtem a legfinomabb részt, és Minnie szájához tartottam. -Áááá!

- Ez a tiéd Cicus- toltam el a falatot. Nagyon megtisztelt vele de Ő a beteg és a szerelmem.

-De... De neked akarom adni!-mondtam enyhén csalódottan.

- Tutti?- fogtam meg kezét, és magamhoz húztam, majd megpusziltam.

-Igen! Na mégegyszer. Áááááá!-tartottam ismét ajkaihoz a falatot.

- Áááá...- nyitottam nagyra a szám, majd hangtalanul nyammogtam rajta.

-Finom?-kérdeztem boldogan, majd mutatóujjammal hívogató mozdulatokat tettem.

- Uhum- bólogattam, majd közelebb mentem hozzá.- Mit szeretnél?- vigyorogtam.

Mikor kózelebb ért, csücsöríteni kezdtem.

-Puszit!-mondtam.

- Csak puszit?- huncutkodtam majd nyomtam egy cuppanósat az ajkaira.- Egyébként arról mesélj nekem, hogy áll-e még a "kórházavató partyd"?- kuncogtam közel az ajkaihoz.

-Ahogy a fiatalúr szeretné! És ezt mindkét kérdésedre értem-suttogtam.-Szeretlek! Nagyon!-mondtam mosolyogva.

- Tekintettel a mostani állapotodra a puszinál és csóknál nem lehet több...- húztam a szám.- Amúgy én is szeretlek. Imádlak.- pusziltam meg ismét.- Behívom néhány barátunkat jó? Nem lesz nagy buli. Csak kicsit benéznek hozzád. Rendben?

-Rendben!-mondtam egy hollywood-i, összesfogatkivillantós, ezer wattos vigyor kíséretében.-És kiket hívunk?

 -Na lássuk csak.- szedtem elő egy tollat és egy füzetet.- Öhm... Tegnap este még úgy volt, hoooogy... Kevin-t hívd fel Te. Én beszélek Dongwoon-nal. Aztán ha nem bánod Jongin-t is meghívnám. Kris-t Te akarod szóval Te beszélj vele. Öhm... Kit hagytam ki?- gondolkoztam végig hangosan.- Ja persze! Jinki. Még valaki?- hadonásztam a tollal.

Felvont szemöldökkel néztem rá, majd megráztam a fejemet.

- Deee! Hát Woohyunnie kimaradt...- csaptam a homlokomra.- Na de most már ennyien elegek lesznek- mosolyogtam.- Akkor kezdjük el felhívni Őket!- nyúltam a telefonomért.

Én is felkaptam a mobilomat. Először Kevin-t hívtam fel. Gyorsan felvette.

-Szia Kibum!-üdvözölt.

-Szia Kevin! Nem zavarlak?-kérdeztem.

-A-aaa!-mondta.-Mi újság?

-Semmi. Van kedved bejönni? Tegnap unalmunkban kitalátuk, hogy csinálunk egy amolyan ,,kórházavató-partit"...-mondtam.

Megvártam amíg Kibum befejezi Kevin-nel a beszélgetést majd Jongin-t tárcsáztam.

- Szia Jongin-ah. Nem zavarlak?

- Szia Hyung. Nem. Szünet van. De miért nem vagy suliban?- kérdezte aggódva.

- Nyugodj meg nincs semmi baj. Kórházban vagyok.

- TESSÉK? Mi történt? Mi a bajod?

- Nekem semmi. Kibum fekszik a kórházi ágyon.

- De miért? Jaj Hyung ne csináld már. Mondjad! Ne fogóval kelljen kihúzni belőled!

- Jó jó nyugalom. Semmi komoly. Csak úúgy néz ki, hogy terhes.

- HOGY MI?!

- Terhes!- nevettem.

- Te ne szórakozz velem, Hyung! Hogy lenne már terhes?!

- Hát így!- vigyorogtam tovább. Olyan mocsok tudok lenni...

- Na jó...- adta fel.

- Oké. Valóban nem terhes. Tegnap autóbalesete volt.

- Atya ég!- ijedt meg- És hogy van?

- A körülményekhez képest jól. Azért hívtalak, hogy délután be tudnál-e jönni egy kicsit hozzánk?

- Persze!- vágta rá azonnal- De... Öhm...

- Igen?

- Kyungsoo-val lenne egy kis... Szóval...

- Áh értem.- mosolyogtam.- Benézel egy kicsit aztán mehetsz is hozzá. Oké?

- Rendben. Most mennem kell, Hyung. Órám lesz. Vigyázzatok magatokra, szeretlek Titeket, Hyung. Szia.

- Ti is, mi is, puszi, szia!- tettem le. - Ő is jön- vigyorogtam Kibumra.

-Taemin! Kislánynevek kellenének a születendő gyermekünknek...-mondtam hasamat simogatva, mikor letette a telefont. Még hogy terhes vagyok! Jó vicc! Újra tárcsáztam. Ezúttal Jinki-t hívtam.

-Szia Jinki!-köszöntem, mikor felvette.

-Szia Kibum. Hol vagy? És tegnap miért nem jöttél vissza?-kérdezte. Hallottam a hangján, hogy sok dolga van.

-Öhm... Karambolom volt, és most kórházban vagyok-mondtam.

-De ugye jól vagy?-kérdezte aggódva.

-És mikor van látogatási idő?-ránéztem Minnie-re. -

Háromkor?-kérdeztem tátogva szerelmemtől.

Felvihogtam az arcán. Szegényke. De Jongi is hogy bevette... Anyám. Átverés mestere vagyok. Mikor csillapodott a nevetőgörcsöm elnézést kértem.

- Bocsáss meg Kicsim.- vigyorogtam- De ezt nem hagyhattam ki. Ha egyszer party lesz, be kell egy kicsit melegíteni a hangulatot. Maximum mikor ideérnek, agyonvernek. De akkor meg legalább melléd feküdhetnék- vigyorogtam tovább. Erre Bummie csak megrázta a fejét és Jinki-t hívta. Mikor három órát mondott a látogatásnak bólogattam.

-Akkor háromkor!-mondtam, majd letettük. Szerelmemhez fordultam. -Ez nagyon rossz vicc volt! Ne akarj mellém kerülni! Majd otthon be tudsz feküdni mellém. -Na és a tegnapi kérdésedre a válasz. Kris régi jó barátom. Még a gimiben találkoztunk. Két méterrel a föld fölött lebeg, de jó fej!-mondtam, és küldtem egy SMS-t az említettnek.

,,Szia, hyung! Van kedved bejönni egy kicsit hozzám? Balesetem volt, és kórházban vagyok. Eléggé unalmas itt..."

- Szuper... Ha megtudja, hogy mi...- mutogattam magunkra- Mit fog szólni?

-Hogy mi...? Hogy együtt vagyunk? Nyugi, vannak kalandjai...-mondtam mosolyogva, majd magamhoz húztam Minnie-t, és megcsókoltam.

- Szeretlek- motyogtam az ajkaira. Nem gondoltam volna, hogy a tanár úr olyan furi életet él. Bár már a megjelenése is elég érdekes.

- Nah akkor hívom Dongwoonie hyungot.- vigyorogtam majd a telefonomért nyúltam.

- Szia Hyung!

- Szia Minnie!- örült meg nekem.- Hogy vagy? Mi újság? Olyan rég beszéltünk...

- Igen... Köszönöm kérdésed remekül vagyok. Kibum-mal egy kis bulit rendezünk. Szeretnélek Téged is meghívni.

- Oh ez remek hír! Azzal a lókötővel is olyan rég beszéltem. Mikor és hol?

- Ma délután jó neked?

- Öhm... Nézzük csak. Még 2-kor lesz egy rendelésem de utána ráérek.

- Rendben.

- És hova menjek? Hozzátok vagy a bárunkba?

- Öhm. Most egy különleges helyen leszünk.

- Na! Hogy-hogy?

- Fiúkérés lesz.

- Tessék?

- Igen. El akarom venni Bummie-t.

- Ez szuper hír. Akkor templomban? Vagy étteremben?

- Öhm... Neeem... Kórházban.

- Kórházban? De miért? Ezt nem értem...

- Mert... Szóval...- halkult el a hangom.

- Mi történt?

- Kibum tegnap karambolozott...

- Istenem! És hogy van?

- Egész jól. Igazából ezért hívtalak. Meg tudnád látogatni? Annyira unatkozik... Partyt szervezünk a kórházba.

- Ch...- alig jutott szóhoz.- Nem vagytok normálisak...- nevetett fel zavartan.

- Bemegyek persze. Neked pedig tuti táncot kell tanulnod? Színészet? Nem érdekel?- nevetett.

- Ne bolondozz Hyung. Na várunk.

- Rendben. Sietek. Szia.

- Szia- tettem le vigyorogva. - Dongwoon pipa!- rajzoltam egy pipát a füzetembe a neve mellé.

-Ja. Szegényke, hülyítetted!-mondtam mosolyogva.-Na, Woohyun van csak vissza, nekem más nem kell!

- Rendben Kicsim. Hívhatom?- csillogtak a szemeim.

-Aham! És most mit fogsz mondani?-kérdeztem. 

- Csak figyelj!- vigyorogtam majd elkezdtem nyomogatni a mobilom.

- Szia Taeminnie.

- Szi-szia Hyung...- szipogtam.

- Mi a baj?- vált komolyra az eddig vidám hangja.

- Ki-Kibum...

- Mi van Bummie-val?

- A kó-kórházban va-vagyunk.- hüppögtem.

- De mi történt? Az égre Taemin mond már el!

- De nem mondod el senkinek?- mondtam rendes hangon.

- Hogy mondanám?

- Szóval...- suttogtam.- Tegnap... Hát tudod... Szeretkeztünk...

- Igen. És?- sürgetett.

- Szóval... Gondoltuk, feldobjuk egy kicsit...- suttogtam tovább- És nem az ágyban, a szobában csi-csináltuk... Ha-hanem a konyhában.... És... Ahj...

- MI?

- Hát ahogy tudod csináltuk... Az egyik konyhapolc rászakadt a fejére.

- HOGY MI TÖRTÉNT?- kiáltott rám.- Hogy van?

- Nagyon súlyos az állapota Hyung!- sírtam fel.

- Hol vagytok? Azonnal bemegyek.

- Jah. Nem is ezért hívtalak...- váltott rendesre a hangom.

- Most meg mi van veled Taemin?

- Semmi.- mondtam nemtörődöm stílusban.

- DE HÁT KIBUM HALDOKLIK! És végeredményben miattad...

- Ja! Nem.

- Mi nem? Ne szórakozz Taemin!

- Csak azért hívtalak, mert Kibum tényleg kórházban van. De nem a konyhai szex miatt. Nem is szexeltünk még konyhában... Hanem mert tegnap autóval karambolozott. De nyugodj meg. Jól van. Ha akarod adom neki a telefont.

- ADD IDE! KI LESZEL NYÍRVA LEE TAEMIN!- kiabálta a mobilba. Már eltartottam a fülemtől de így is jól hallottam. Odaadtam Bummie-nak a telefont.

-Szijja Woohyunnie!-trilláztam. A vonal túloldalán a srác megzavarodva felkiáltott.

-Most akkor mi van Veled?

-Nyugi, minden rendben! Csak taemin szórakozik. Halloood!? Jongin haverjának azt mondta, hogy terhes vagyok. Dongwoon-nak pedig azt, hogy elvesz, khm... Azért én is meglepődtem, hidd el!-mondtam nevetve.

-Jó-jó. De akkor minden rendben?-kérdezte aggódva. 

-Leszámítva azt, hogy a bal karom és lábam gipszben, és ugyan az az oldalam pedig összevarrva van, igen, jól vagyok. És Te?-kérdeztem vissza.

-Én jól vagyok, leszámítva azt, HOGY VALAKI-üvöltötte-megviccelt! Úristen, Kibum, hogy én mennyire megijedtem!-mondta.
Miután Woohyunnie-val is megbeszéltek mindent elérkezett nagyon hamar az ebédidő. A nővérke behozta a tálcát és letette az asztalra.
- Köszönjük.- mosolyogtam rá.- Most pedig megetetlek.- vettem magamhoz az ételt.
- Mondj egy nagy Át!
-Ááááá!-mondtam, és kitátottam a számat. Minnie belenyomott számba egy falatot. Egyet rágtam rajta, majd elfintorodtam.
-Ez deb gyó!-panaszkodtam teli szájjal. Nagy nehezen, rágás nélkül lenyeltem a falatot, és elismételtem az előbbi mondatot.
-Ez nem jóóóóó!-nyüszítettem.-Kóstold meg, ha nem hiszed el!

Megkóstoltam de nekem nem volt vele semmi bajom. Persze az Ő főztje sokkal de sokkal finomabb.

- Akkor mit szólnál ahhoz ha ezt valahogy legyűrnéd és utána elmennék boltba? Mire jönnek a vendégeid kidekorálom egy kicsit a kórtermedet meg veszek valami ehetőt? Jó?

-Okés! De nekem van egy jobb ötletem! Ezt szépen fogjuk, és kidobjuk, és Te veszel valamit. vagy főzöl! Úúú még régebben megígérted, hogy fogsz főzni nekem! De még egyszer se váltottad be!-mondtam enyhén csalódottan.

- Ahjjajj... Csak rá ne szokj nekem, hogy mindenre ráveszel, mert beteg vagy.- sóhajtottam.- Rendben. Bevásárlok, hazamegyek, összedobok valami ehetőt és jövök hozzád. Ha valaki megérkezne közben el ne engedd!- mosolyogtam.
-Okés, szívem! Búcsúcsók?-kérdeztem aegyo-zva. Hehe, nem fogok leszokni erről!

- Még kettőt is te cukorborsó!- tapadtam lágyan édes ajkaira.- Vigyázz magadra!- csókoltam meg mégegyszer.- És ne szökj meg!- vigyorogtam majd elhúztam a csíkot. Siettem a bevásárlással. Már így is megcsúsztam, mert mikor hazafelé tartottam fél kettő volt. Gyorsan összedobtam egy kis bibimbap-pot. Sikerült ehetőre varázsolnom. Mikor beléptem Kibum szobájába a cuccokkal már voltak bent egy páran.
- Sziasztok!- üdvözöltem mindenkit.
-Sziaa!-mondák a már jelenlévők.
  -Szétverhetlek?-kérdezte Woohyun, aki elsőként érkezett.
-Ha hozzá mersz érni, akkor felállok!-fenyegettem meg. Természetesen komolyan gondoltam. Mikor Woohyun visszafordult, megráztam a mutatóujjamat.
- Bocsi- vigyorogtam.- De nem hagyhattam ezeket ki.
-Miket?-érdeklődtem vigyorogva.-Hm... Jön Kris!-mondtam. Három másodperc múlva tényleg belépett a szobába Minnie tanára.
- E-ezt... Ho-ogyan... Honnan tudtad?- néztem nagy szemekkel.- Jó napot tanár úr!- hajoltam meg.
-Felismerem Kristie lépteit! Olyan cukin, csajosan lépdel, nem trappol!-szívtam a vérét a haveromnak.
- Te idefigyelj! Tudod kit becézgess így! Inkább azzal foglalkozz, hogy rendbe jöjj!- szidta meg kissé a tanár úr páromat. El sem hiszem, hogy ez az ember a tanárom...
Felnevettem.
-Igenis, Tanárnő!-kuncogtam, majd felemeltem kinyitott tenyeremet. -High-five, Kris!-mondtam mosolyogva. Régi barátom odajött hozzám, és összepacsiztunk
-Amúgy szia, Taemin! Tegezz, ha civilben vagyok, okés?-lépett oda kedvesemhez.
- Öhm... Oké...- lehetetlen egy helyzet... Majd... Megpróbálom. - Na de hoztam enni. Kis betegünk kihisztizte, hogy főzzek neki. Jó sokat csináltam. Ti is kértek?

-Igeeeen!-üvöltötte Dongwoon, a kis éhenkórász, majd szó szerint leterítette Taemin-t. Örömében át akarta ölelni, de túl nagy erővel rontott neki, így mindketten a földön kötöttek ki. Alul Minnie, fölül Dongwoon. Kristie felüvöltött.

-Kicsi a rakás!

- Meg ne próbáld tanár úr!- nyögtem fel Dongwoon alól.
-Amiért így szólítottál...-mondta Kris, és a szó szoros értelmében rájuk ugrott.
- Ááúúhh!- kiáltottam.
- Áh hyung! Ez nekem is fájt!- panaszkodott Dongwoon.
- Ha nem szálltok le rólam most, akkor senki nem kap enni!- fenyegetőztem.
- Na gyertek!- segítette fel Kevin Kris-t. Woohyun pedig Dongwoon-t rángatta fel.
-Hehe!-nevettem ki őket.

- Örülök, hogy jó szórakozást nyújtottunk.- tápaszkodtam fel.- Egyél!- raktam elé a szatyrot.
- Sziasztok...- hallottam meg az ajtóból egy ismerős hangot.
Meghallottam egy ismerős hangot. Hirtelen felültem-adjunk a bordáimba nyilaló fájdalomnak- és ránéztem a hang forrására. Fél lábbal lerúgtam a takarót-és az ebédemet-hogy teljes egészében lássam az illetőt.
-Mit...keresel...itt?-sziszegtem Jonghyun-nak.
- Én csak meglátogattalak...- vont vállat és besétált.- Hogy vagy?
-Honnan tudod, hogy itt vagyok?-egy pillanatra se jutott eszembe, hogy Minnie mondhatta el, mert tudtam, hogy eszébe se jutna!
- Jongin mondta. Később Ő is benéz de még van órája. De hogy vagy? Nem válaszoltál. Nagyon aggódtam. Taemin Te hogy viseled?

-Te pont az aggódásodról vagy híres!-morogtam halkan. -Köszönöm aggódásodat, tökéletesen vagyok, mint látod! És Taemin is jól viseli!-csattantam föl.

- Nyugalom!- suttogtam Kibum-nak.- Köszönjük, hogy benéztél. Ülj csak le. Te pedig egyél!- csomagoltam ki Kibum-nak az ételt.- Ti is kértek akkor? De rám ne merjetek ugrani!
Némán ettem, és közben megfogadtam, hogy ha meglátom Kai-t, akkor megölöm.

Miután mindenkinek mertem az ételből jóízűen falatoztunk. A srácok próbálták eloszlatni Kibum rossz kedvét meglehetősen sikeresen. Mikor mindenki befejezte Jonghyun felállt és elbúcsúzott.

- Köszönöm finom volt. Nem tudtam, hogy ilyen jó szakács vagy, Taemin.

- Áh ugyan...

- Ne szerénykedj tényleg finom lett!- folytatta Kevin.

- Jobbulást kívánok Kibum. Mihamarabb épülj fel!- nyújtotta a kezét Jonghyun az ágyban fekvő kedvesemnek de Ő nem fogadta el baráti jobbot.

- Hát... Akkor megyek.- mosolygott zavartan Jonghyun.- Sziasztok.

- Szia.- kísértem el az ajtóig. Ott megállt megfogta a kezem és hallkan odasúgta:

- Nem tudom meddig nem leszel suliban emiatt, de szívesen segítek pótolni...- majd fogta magát és eltűnt. Nagyot nyeltem és csak álltam az ajtóban. Reméltem, hogy ezt senki sem hallotta rajtam kívül.